Mecsek Rallye 2015 Salánki Gábor_149Balázs Kornélnak nem kezdődött egyáltalán jól a Mecsek Rallye. Navigátora Mohácsi Laci sajnos nem tudta vállalni a versenyzést ezért Kornél az utolsó utáni percben győzte meg Cséplő Balázst, hogy segítsen neki az évadzáró megmérettetésen. A társulás jól sikerült, de a körülmények és a technika sehogy sem akarták engedni, hogy a srácok is jól érezzék magukat a Mecsekben. Végül a Trabi kuplungja parancsolt megálljt a duónak, amire Kornélék már rá is vetették magukat, javítják, kalapálják az autót, azért, hogy 2016 tavaszára végre tökéletes állapotban kezdhessenek neki a versenyszezonnak. Balázs Kornélt kérdeztük.

Rallye2.hu: Ha jól tudom nektek kimaradt a Mecsek Rallye tesztje.

Balázs Kornél: Valóban nem voltunk tesztelni, mert otthon magunknak rendeztünk egy mini tesztet és ott próbáltuk ki a Trabantunkat.

Rallye2.hu: Mennyit autóztatok ott, mire volt elég ez a házi teszt?

Balázs Kornél: Kilométert azt sikerült aránylag sokat, nagyjából 100-150-et gyűjtenünk, de ebből a versenytempó az csak nagyon kevés volt. De legalább tovább csiszolódott az autónk. Jöttek elő újabb hibák, ezek közül volt, amelyik Pécsett is jelentkezett és megbosszulta magát. Azt kell, hogy mondjam, sok munkánk lesz még az autóval, mert nagyon gyerekcipőben jár egyelőre. 2016-ban reméljük jobb lesz, dolgozunk majd rajta a télen.

Rallye2.hu: Hogy sikerült a tréningetek?

Balázs Kornél: Szerintem elég jó itinert tudtunk írni, remekül felírtuk a gyorsaságikat és ezt annak ellenére érzem így, hogy Cséplő Balázzsal először ültünk össze versenyautóban. Igazából most is találkoztunk először egymással. Az itinerünket sajnos nem próbálhattuk ki az itinert, csupán Pécsváradon tudtunk egyet menni, kicsit óvatosabbra is írtuk az itinert a sártenger miatt, de a második gyorsaságin tapasztaltak szerint sikerült tökéletesen együtt dolgoznunk, elég jól eltaláltuk a kanyarokat.

Rallye2.hu: Miért Balázzsal indultál el a Mecsek Rallyen?

Balázs Kornél: Azért, mert akivel eredetileg mentem volna – Mohácsi Laci- elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni a versenyen való részvételt, ezért a verseny előtt, az utolsó utáni percben, csütörtökön sikerült megbeszélnem Balázzsal, hogy üljön be hozzám erre a versenyre navigálni. Ő mentette meg a versenyt. Csütörtökön még úgy volt, hogy nem is indulok. Bár így utólag lehet jobb lett volna, ha tényleg kihagyom a versenyt…

Rallye2.hu: Az valóban meglehet… Nem volt túl hosszú sajnos az együttműködésetek, hamar véget ért a Mecsek Rallye nektek.

Balázs Kornél: Sajnos tényleg nem tartott sokáig, ráadásul elég rosszul is kezdődött. Nevezetesen egy etappal és alternatív útvonalon mehettünk is Pécsváradra. Ami nekünk Trefort pusztán a rajt előtt elkezdődött az több mint kaotikus volt. Beértünk az első időellenőrző állomásra, az időnkre, ahogy azt kell, de innen szinte kiküldtek, hogy mégsem most kell ott lennünk. Aztán cirkuszoltak velünk, hogy miért nem a rajtban állunk már. Micsoda hely volt az! Röhej.  Aztán etap lett a gyorsaságiból. Mindenki ment mindenki után, hihetetlen káosz uralkodott.

Rallye2.hu: Pécsváradon én a rajt után nem sokkal, a templom utáni lassítónál vártam a Rallye2 mezőnyét. Oda már úgy érkeztetek, hogy hallásra nem volt túl jól a Trabitok, nem pörgött fel, mintha csak egy henger ment volna rendesen.

Balázs Kornél: Az igazság csak itthon derült ki, mert amikor elvittük a motort a verseny után revízióra akkor tudtuk meg, hogy széttört a kuplungszerkezetünk. Valószínűleg a pécsváradi rajtban, mert a belső felvételeken is egyértelműen hallatszik, hogy olyan, mintha taposnám a kuplungot, pedig a lábam nem volt a pedálon. Kézzel-lábbal, mindenhogy bíztattam az autót, de csak nem akart rendesen megindulni. Innentől óvatosabban is kellett autózni, mert tudtuk, hogy kevés az üzemanyagunk. Mindössze négy liter maradt a tankban, amikor beértünk Komlóra, a szervizbe. Ez a mi Trabantunknak már rettentően kevés. A motor is becsörgött többször, mert nem kapott elegendő üzemanyagot. A motor valószínűleg kibírta volna a versenyt, csak a kuplung állított meg minket.

Rallye2.hu: A szervizből mégis kijöttetek.

Balázs Kornél: Amiért nagyon hálásak voltunk a szervizcsapatunknak. Ki tudtunk jönni, de világítás nélkül, mert akkor éppen az ment el a szervizben, de etapon megoldottuk. Majd beálltunk a nyárasvölgyi szakasz időellenőrzőjébe, ahol padlóig beesett a kuplungpedál. Igyekeztünk mi gyorsan megjavítani, kötegelőztük illetve mindent megtettünk, ami ott és akkor tőlünk telt, de kevés volt az igyekezet, nem jártunk sikerrel. Kuplung nélkül nem akartam elindulni, inkább kiálltunk a versenyből. A pályák közül az orfűire nagyon kíváncsi lettem volna, Pécsvárad nagyon sáros volt, a többiről pedig igazából nem tudok véleményt formálni, nem ismerhettük meg versenykörülmények között őket. A bejáráson tetszettek.

Rallye2.hu: Idén láthatunk e még valahol téged a szépségdíjas Trabiddal?

Balázs Kornél: Biztosan nem. Az autóm már darabokra van szedve, kezdődik a revízió, valamint szeretnénk megoldást találni azokra a hibákra, amik eddig megnehezítették idén a versenyzést.

Mecsek Rallye 2015 Salánki Gábor_144

Rallye2.hu: 2016?

Balázs Kornél: Év elején szerintem sprintversenyeken fogunk rajthoz állni, aztán meglátjuk mit tartogat a jövő évi Rallye2-es versenynaptár, illetve arra is kíváncsi leszek, hogy milyen módosítások lesznek a szabálykönyvben. Én szeretnék továbbra is a Rallye2-ben versenyezni, tetszett a légkör, a rendezés és itt a Székesfehérvár Rallye-ra gondolok, nem pedig a Mecsekre. Meglátjuk mit dob a gép nekünk 2016-ra.

Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!