Mecsek Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_218Senkinek nem telt el események nélkül a Rallye2 Bajnokság évadzáró versenye, a Mecsek Rallye, de hogy Szabó Norbi és Ignácz Dániel Péter nem ápol túl jó kapcsolatot Fortuna nagyasszonnyal, az már egyszer hétszentség. Hihetetlen kalandok árán jutottak el a srácok a célig, a versenyük felért egy tragikomédiával, de ami nagyon fontos az az, hogy egy pillanatra sem adták fel a reményt és elérték azt, amiért elutaztak a Mecsek Rallye-ra. Begyűjtötték a géposztály év végi ezüstérmét és Norbi azt mondja, hogy ezért már megérte végigküzdeni az egész évet valamint a pécsi futamot is. Szabó Norbit kérdeztük.   

Rallye2.hu: Voltatok e a Mecsek Rallye előtti hivatalos teszten?

Szabó Norbert: Nem és mi nem is akartunk részt venni a verseny előtt rendezett próbán. A Mecsek Rallye előtt egy héttel voltunk a MARB északi régiójának borsodnádasdi erőpróbáján, mi ezt szántuk tesztnek. Nagyon jó volt, kijött minden, voltak ugyan apró problémák, de ezeket még ott orvosolni tudtuk vagy a Mecsek Rallye-ig kijavítottuk, így nem is készültünk a tesztre.

Rallye2.hu: Mit gondoltál a pályákról a verseny előtt és mikét sikerült a pályabejárás?

Szabó Norbert: A verseny előtt azt gondoltuk, hogy nehezek lesznek ezek a pályák, illetve az időjárás sem volt éppen kegyes hozzánk, nem segített nekünk abban, hogy gyorsan tudjunk menni. A pályabejáráson még nem tűnt vészesnek semmi. Szűk és vizes volt az út, gondoltuk, ha ráesik az eső még veszélyes is lehet, próbáltuk a lehető legjobban feldolgozni a gyorsaságikat, türelmesen rászántuk az időt a pályákra. Inkább tréningeztünk a teszt helyett, és már csütörtökön is teljesítettünk egy pályabejárást. Nagy hangsúlyt fektettünk rá, hogy ne fáradtan, kimerülten kelljen felírni a szakaszokat. Ez eddig szinte sosem jött össze, nem akartuk most is ilyen „legyünk már rajta túl” hangulatban elvégezni ezt a feladatot.Mecsek Rallye 2015 Salánki Gábor_038

Rallye2.hu: Lett tehát egy jó itineretek. Hogy kezdődött a versenyetek?

Szabó Norbert: Nagyon jó lett volna, ha nem lett volna ennyi problémánk, mint amennyi volt. Kezdjük onnan, hogy itthon nagyon flottul felkészítettük az autót, minden rendben volt, csupán a lámpasort kellett bekötnie a szervizcsapatnak pénteken és ők is indulhattak utánunk Pécsre. Ekkor, péntek este még be szerettük volna állítani a lámpákat, csak hogy jó irányba világítsanak. De ekkortól csak baj, bajt követett. Kapásból elment a töltés, „megdöglött” az akkumulátorunk, illetve fellazultak a csavarok a bal hátsó keréken. Mindössze 1 kilométert mentünk az autóval, normál, utcai sebességgel és módon és nem versenytempóban, Pécs szélére. Elhajlottak a tőcsavarok és reggelig még egy difit is cseréltünk.

Rallye2.hu: Ennyi? Végül is ez nem sok. 🙂 Bennem csak az a kérdés merült fel, hogy a szervizbuszotok húzta a trélert Ladástól Pécsre vagy a Lada húzta szervizbuszostól a trélert a Mecsek Rallye-ra?

Szabó Norbert: 🙂 Ennyire olcsón nem úsztuk meg, tovább is van, mondjam még?

Rallye2.hu: Végül is online felület vagyunk, a nyomtatott sajtóval ellentétben itt nincs karakterszám megkötés, úgyhogy sztorizgathatunk… 🙂

Szabó Norbert: A lámpasor kapcsolója is bedobta a törölközőt, mint az a végén kiderült. A szervizcsapat mindent megcsinált, nem aludtak szinte egy szemhunyást sem, de a hab a tortára csak azután került fel, amikor kiderült, hogy miután végeztek, mindent kicseréltek, még az önindító is felmondta a szolgálatot. Mindezt úgy, hogy otthon még minden működött.

Rallye2.hu: Szóval valahogy eljutottatok a rajthoz.

Szabó Norbert: Igen, jött a verseny és az első két gyorsaságin nagyon óvatosan kezdtünk be, Trefort pusztán különösen. Nem akartunk semmilyen felesleges kockázatot vállalni, nagyon megtiszteltük a saras részeket, ahogy az eredmények is mutatták és ez nem feltétlenül volt indokolt. Nem ijedtünk mi meg, csak túlzásba vittük az óvatosságot. Sokat kaptunk az elejétől, ezzel nem kalkuláltunk. Nem sok tapasztalatunk van az ilyen sártengeren történő autózásban. A szerviz után jött a hetvehelyi gyorsasági, ez az a szakasz, ahol a Baranya Kupán egy nagyot estünk. Itt történt meg, hogy autóztunk kb. 4 kilométert, a korábbi balesetünk helyszíne után nagyjából egy kilométerrel kaptunk egy defektet. Innentől kezdve végigmentünk vele, nem álltunk meg kicserélni. Az eddig bent maradt időnket és hátrányunkat ezzel sikerült tovább fokozni.

Rallye2.hu: A Baranya Kupa első körében nagyjából ugyanitt kaptatok defektet.

Szabó Norbert: Nem nagyjából, hanem pontosan ugyanitt. Csak most a jobb elejére nem a balra jött. Fogalmunk nincs, hogy miért és, hogy miért ott. Viszont azt tudjuk, hogy arra tökéletesen jó volt a defekt, hogy ezúttal se tudjunk egy értelmeset autózni ezen a szakaszon. A célig elvergődtünk a defekttel, közben láttuk, hogy Vizelli Karcsiék kiállni kényszerültek, eljöttünk mellettük, majd a szakasz végén fölraktuk a pótkerekünket. Ekkor már tudtuk, hogy az év végén a dobogós helyezésünk biztossá vált. Nagyon sajnáltuk, hogy Kareszék majd később Bodogán Feriék is kiestek, de Csépe Gabiék viszont nagy elismerést kapnak tőlünk, szenzációsan autóztak ezúttal is. Jött az utolsó szakasz. Orfűt vártuk, készültünk rá, hogy milyen nagyot lehet ott tempózni, nem is okozott csalódást, rettenetesen élveztük, egészen a 28 kilométeres szakasz felééig. Ott kaptunk egy jobb hátsó defektet. Lévén, hogy a pótkerekünket felhasználtuk kénytelenek voltunk a defektes keréken elgurulni Pécsre, a céldobogóig. Kb. 20 kilométert. Mondani sem kell, a gumi mindent szétvert az autóban, elhajlott a hátsó híd, folyt belőle az olaj. Elég nagy feltűnést keltve érkeztünk a Széchenyi térre, mivel úgy értünk oda, mint ha egy fakerekes szekérrel mennénk. Az egyik vezető sportbíró, aki látta a kálváriánkat rendkívül sportszerű módon – hála és köszönet neki ezért utólag is- engedélyezett egy rendkívüli kerékcserét, hogy ne ilyen állapotban kelljen átküzdeni az autót a céldobogón. Jött a szervizcsapat, hoztak egy kereket, kicseréltük és így értünk be a végső célba. Egy igazi túlélőshow volt ez a futam megint. De tökéletesen tükrözte a verseny az évet, mindenkinek a szempontjából.

Mecsek Rallye 2015 Salánki Gábor_034

Rallye2.hu: A pécsi eredménnyel aligha voltál elégedett, de az éves értékelésben megszereztétek a P12 második helyét.

Szabó Norbert: A Mecsek Rallye-n nem azzal a tollal írták a mi történetünket, amivel szerettük volna. A tervezett Bodogán Feri-Vizelli Karcsi-Szabó Norbi ütközet az nagyon elmaradt. Karcsiék kiálltak, Feriék előttünk voltak, nagy előnnyel, de sajnos eldobták a vasat, nekünk csak az volt a dolgunk, hogy eljussunk a célig. A mezőny végén, az abszolút 14. és a kategória negyedik helyén zártuk az év utolsó Rallye2-es versenyét. De ezzel is bebiztosítottuk a P12 második helyét. Ennek örülhettünk egyedül.

Rallye2.hu: Mi jut még eszedbe a Mecsek Rallye-ról?

Szabó Norbert: Az, hogy kissé húzós volt ez a fajta rendezés, amivel itt találkozhattunk. Egy délután lezavarták az egész versenyt, de mivel mi nagyon messziről, Kisvárdáról utaztunk Pécsre, így már csütörtökön reggel elutaztunk, így négy napot kellett erre a 4,5 órásra tervezett rallye-ra rászánnunk. Mindezek fejében 3 percet késtünk az itiner átadásakor, dél helyett 12:03-kor érkeztünk meg és az ott lévő hölgy azt mondta, hogy elmúlt 12:00 óra és nem teljesen biztos abban, hogy ide akarja adni nekünk az itinert. Holott még ott ült a pultnál, ezért ezt egy kicsit nehezményeztük is. Majdnem vitázni kellett vele, hogy legyen olyan kedves és nézze már el nekünk 500 kilométer megtétele után ezt a néhány perces késedelmet. Végül volt olyan kedves, hogy átnyújtotta a dokumentumokat, mi pedig nekiláthattunk a feladatainknak. Ellenben nagyon remek pályákon mehettünk, kétségtelen, hogy igazi rallyepályákat használhattunk. Élveztük a hosszú szakaszokat, mint például az Orfű, az éjszakai versenyzés pedig egy régi álmunk volt. Legközelebb szeretnénk kipróbálni úgy is, hogy minden kerekünkben megfelelő a guminyomás. Lehet úgy még többet ad… 😉 Mentünk már éjjel, csak nagyon régen, ezért vágytunk már rá. Nagyon jó volt, csak az időbeosztás sikerül valahogy úgy a Rallye2-nek, hogy sikerülhetett volna jobban is.

Rallye2.hu: a 2016-os szezonról tudtok már valamit?

Szabó Norbert: Az igazság az, hogy igazából még nem tudok és a bizonytalanság miatt nem is akarok még most beszélni, de természetesen később visszatérhetünk a kérdésre. Nagy terveink nem hiszem, hogy lesznek, le kell ülnünk, mindent átbeszélünk a csapattal, aztán ha ezen túl vagyunk, majd eláruljuk a részleteket. Viszont, ami biztos az az, hogy hatalmas köszönettel tartozunk a támogatóinknak, a szervizeseinkek – Pál Bandinak, Valla Mikinek, Bacskai Gabinak és nem utolsó sorban Katona Sanyinak- az egész éves segítségükért és, hogy kitartottak mellettünk. A családjainknak nagyon hálásak vagyunk a versenyzésünkhöz tanúsított hozzáállásért, és a türelmükért és támogatásukért. Bodogán Feri sokat segített nekünk a gumik beszerzése kapcsán, mivel nem volt jó gumink a verseny előtt és ő sietett a segítségünkre, meg néhány más dologban is, köszönet érte!

Rallye2.hu: A jövő tehát még kétséges, de láthatunk e titeket még az idén?

Szabó Norbert: Nem valószínű. A Szilveszter Rallye nem tudta magát belopni a szívembe, ezért ott biztosan nem megyünk. A Mikulás Rallye időpontja pedig már foglalt a naptárunkban, akkor lesz a navigátorom Ignácz Peti esküvője és lagzija. Tehát mi akkor egy egészen más jellegű versenyen, mondjuk egy töltött káposzta evő bajnokságon fogunk részt venni.

Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget! 

EXTRAPALETT KFT.

UNICAR-PLUSZ KFT.

unnamed (1) unnamed

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!