Baranya Kupa 2015 Rallye2 Salánki Gábor_0202A P 12 géposztályban ugyan már eldőlt a bajnoki cím sorsa, Csépe Gabiék begyűjtötték a titulust, de a második helyért még három páros is harcban van. Szabó Norbi Ignácz Petivel a jobbján Vizelli Karcsiékkal holtversenyben várja a rajtot. 33-33 ponttal büszkélkedhetnek, de várhatóan nem marad ez így a Mecsek Rallye után, legalábbis reméljük. 3,5 ponttal követik őket a Bodogán-Molnár duó, akik szintén szeretnék elhódítani az ezüstérmet. A helyzet tehát egyszerű: taposni kell ennyi az egész és észnél lenni a sötétben, de tudja ezt Szabó Norbi is, akit a versenyről és a felkészülésükről faggattunk.

Rallye2.hu: A Mecsek Rallye előtt egy héttel elindultatok a MARB északi régiójának az egyik versenyén. Miért mentetek Borsodnádasdra és milyen volt?

Szabó Norbert: A sztori onnan kezdődik, hogy a Baranya Kupán történt esésünk után egy kölcsön kasztniba kellett átköltöztetnünk a saját technikánkat. Ez gyorsan sikerült is, de nem tökéletesen. A Kassa Rallye-n nagyon sokat szenvedtünk a fékekkel és a futóművel a verseny után rengeteget dolgoztunk ezen a két szekción. A munkánk eredményességét szerettük volna éles helyzetben tesztelni, ezért álltunk rajthoz a borsodnádasdi rallyesprinten. A teszt sikeres volt, úgy érzem jó munkát végzett a szervizcsapat, amit szívből köszönök nekik! Egészen versenyképesnek érzem az autót, csupán apróbb munkák várnak még ránk a Mecsek Rallye rajtjáig, hogy csak egyet említsek, a futómű végleges, finomhangolását még el kell végeznünk.

Baranya Kupa 2015 Rallye2 Salánki Gábor_0059

Rallye2.hu: Fejben is megy már a versenyre a készülődés?

Szabó Norbert: Hát nagy tréninget vagy mentális ráhangolódást nem végeztünk mindeddig, de próbálunk higgadtan és a rajtig hátralévő időben alaposan felkészülni a ránk váró feladatokra. Tudjuk, hogy egy rendkívül nehéz verseny előtt állunk, nagyon oda kell majd figyelnünk mindenre, kipihenten kell odaállnunk a rajtvonalhoz. Igyekszünk rápihenni, nem fáradtan útra kelni, maximálisan a versenyre, a pályákra, valamint önmagunkra koncentrálni az előttünk álló hétvégén. A technikai oldalát nézve pedig szeretnénk a Borsodnádasdon 90%-os állapotban lévő autónkat tökéletesre csiszolni.

Rallye2.hu: Négy különböző pályán kell helytállnotok, mennyire nyerte el a tetszésed a versenykiírás illetve az, hogy sötétben fogtok versenyezni?

Szabó Norbert: Mi mindig örülünk, ha valami újdonság, vagy nehezítő körülmény teszi érdekessé a ránk váró kihívásokat. Hát ez most meg lesz bőven! Pláne, ha még egy kis eső is esik, az tovább nehezíti majd a helyzetünket. Ha nedves lesz a pálya, akkor lesz még csak érdekes és izgalmas az autózás! A másik nehézséget pedig az jelentheti, hogy minden szakaszon csak egyszer fogunk menni, nem lesz lehetőség a javításra, a pályák alapos megismerésére versenytempóban. Nagyon pontos itinert kell majd írnunk, ezzel nekünk év közbe voltak ugyan problémáink, de most már nem hinném, hogy lehet még ezzel bármilyen gondunk. A kategóriatársakkal beszéltem többször is telefonon, mindenki nagyon várja már a végső összecsapást. Rá vannak már ők is gerjedve a Mecsek Rallye-ra, és az ott várható hatalmas csatára. 🙂 Annak viszont egyáltalán nem örülök, hogy a verseny csaknem négy napunkat veszi igénybe, aztán pedig nem egészen egy délután alatt lezavarják a komplett futamot.

Baranya Kupa 2015 Rallye2 Salánki Gábor_0205

Rallye2.hu: Lámpátok van e megfelelő az éjszakai versenyzéshez?

Szabó Norbert: Igen, van jó lámpasorunk, pont most – szerda délután- építjük át a régi kasztniról az újra. Tehát azt mondom, hogy van, de még sincsen. De mire Pécsre érünk már biztosan lesz és prímán fog világítani. 🙂

Rallye2.hu: Visszatértek Hetvehelyre. A Barana Kupán nem sikerült onnan jó emlékeket begyűjtenetek.

Szabó Norbert: Igen, az lesz az ominózus pálya, amin, a Baranya Kupán elestünk. Nagyobb figyelmet fogunk rá fordítani ezúttal, mint az augusztusi versenyen, az biztos. De várjuk már. Ezen a futamon nem csak a vezetői tudás, hanem az itinerek pontossága is döntő lesz. Nem lesz lehetőség arra, hogy megjegyezzük a pályákat, kőkemény kihívás elébe nézünk, annyi szent.

Baranya Kupa 2015 Rallye2 Salánki Gábor_0203

Rallye2.hu: A géposztály második helye lesz a tét, amire még hárman vagytok esélyesek.

Szabó Norbert: Érdekes meccs lesz… Szeretnénk majd a legjobb formánkat hozni és természetesen mi szeretnénk győztesen kikerülni ebből a hármas fogatból. Vizelli Karcsiékkal és Bodogán Feriékkel fogunk hatalmasat vívni az év végi ezüstért. A sors mit hoz, még nem tudjuk, de rajtunk nem fog múlni a siker, Karcsiékkal holtversenyben, 33 ponttal vágunk neki az utolsó, mindent eldöntő megmérettetésnek. Feriék 3,5 pontnyira vannak mögöttünk, úgyhogy mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy alaposan köss fel a tűzálló gatyáját! 🙂 Mi is így fogunk tenni! 😉

Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget:

EXTRAPALETT KFT.

UNICAR-PLUSZ KFT.

unnamed (1) unnamed

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!