Jelen István Bútor Róbert
Fotó: Jelen István/magánarchivum

A Historic EB és az ORB mezőnyén kívül a Rallye2-nek is feladatai lesznek október közepén Pécsett, az évad zárásaként megrendezendő 49. Mecsek Rallye-n. A versenykiírás közzététele után több kérdés is felmerült a versennyel kapcsolatban a Rallye2 versenyzőiben, amelyekre kitől mástól, ha nem a verseny sportszakmai vezetőjétől, Jelen Istvántól kaphattuk volna meg a legjobb válaszokat. István tapasztalt. Igyekeznek a Rallye2 versenyzőit is maximálisan kiszolgálni, de ő is érzi, hogy ezúttal a Rallye2 mezőnye egy picit háttérbe szorul a Historic EB és az ORB mezőnye mögött, ám ez véletlenül sem azt jelenti, hogy nem pont ugyanolyan szeretettel várják a Rallye2 versenyzőit is Pécsre, mint bármelyik másik mezőnybe tartozó párost. Jelen Istvánt kérdeztük.

Rallye2.hu: Egy rendkívül izgalmas és minden bizonnyal váratlan kérdéssel készültem nyitásnak. Hogy álltok a Mecsek Rallye szervezési, rendezési munkálataival?

Jelen István: Minden rendben és időben halad. Egy nagyon fontos pontnál járunk, jelenleg a biztonsági tervet cizelláljuk. Lesz olyan gyorsasági szakasz, amelynek egy új része is lesz, valamint a Trefort-puszta nevű gyorsasági van most a pontos előkészítés szakaszában. De sok minden mással is foglalkozunk még! Műsorfüzet elkészítése is most zajlik, illetve töménytelen egyéb munka vár még ránk a rajtig, ami a 49. Mecsek Rallye-val kapcsolatos.

Rallye2.hu: Az évad többi Rallye2-es versenyéhez viszonyítva érdekesen alakul a Mecsek Rallye időbeosztása, programja. Csütörtökön, pénteken járhatja a Rallye2 a pályákat, szombaton átvételek és délután verseny. Máskor szombaton vannak az átvételek és a pályabejárás, esetleg prológ, vasárnap pedig a verseny. Miért alakult ez így?

Jelen István: Mert így tartom ésszerűnek, mivel szombaton a pályákon verseny folyik (Hist. EB, ORB), azokat nem lehet bejárni. Azért, hogy minél kevesebb ideig kelljen a verseny helyszínén tartózkodnia a versenyzőknek, ezzel is mérsékelve a kiadásokat, például a szállásdíjak tekintetében. Próbáltuk minél rövidebbre és praktikusabbra szervezni a versenyt.

Rallye2.hu: Ezt a részét értjük és köszönjük szépen, de nem lett volna-e még praktikusabb – a munkahelyekről történő legkevesebb hiányzást elősegítve – szombaton és vasárnap versenyeztetni a Rallye2 mezőnyét?

Jelen István: Nem, az előbb már említett okok miatt, mert minden versenynek, így a Mecsek Rallye-nak is van egy időbeosztása és a Rallye2-t mindig ehhez kell igazítani, hiszen ők jelenleg csak a harmadik helyen szerepelnek a rangsorban a mi versenyünkön. Első helyen a Historic Európa-bajnokság mezőnyére koncentrálunk, utánuk az ORB jön, majd a Rallye2. Ettől a sorrendtől eltekintve ugyanúgy tekintünk a Rallye2 versenyzőire is, mint a „nagy fiúkra”, ugyanúgy kezeljük és várjuk őket is, mint bármelyik másik versenyzőt.

Rallye2.hu: A Rallye2 mezőnye már csütörtökön, de még pénteken is teljesítheti a pályabejárást. Tehát pénteken már biztosan ott lesz mindenki a mezőnyből Pécsett. Ezek alapján akár a prológon is bemutatkozhatott volna a Rallye2, mégsem szerepel a prológ a Rallye2 menetrendjében.

Jelen István: Egyesek nem ragaszkodnak hozzá, inkább a pályákat járnák, mások viszont részt szeretnének venni a pogányi repülőtéren rendezendő prológon. Nehéz eldönteni rendezőként, hogy melyik igényt vegyük figyelembe. Lesz még egy pályainspekció október 7-én, amelyre eljönnek az RSB képviselői, ott meghallgatjuk majd az ő véleményüket is. Mi szeretnénk, ha Rallye2 is részt vehetne a prológon.

Rallye2.hu: 14:50 órakor gördül ki az első Rallye2-es autó szombaton, hogy 15:33-kor elrajtolhasson az 1. gyorsaságin, Trefort-pusztán. Többekben is felmerült, hogy ez egy kissé későn van. Miért alakult ez így?

Jelen István: Ekkor fér be a Rallye2 a teljes mezőnybe, itt tudtuk a mezőnybe beilleszteni őket.

Rallye2.hu: Ha már szóba került a Trefort-puszta nevű gyorsasági, kérlek, árulj el nekünk róla néhány információt, sokak számára ismeretlen ez a szakasz.

Jelen István: Hat vagy talán hét éve volt utoljára. Egy technikás erdőgazdasági útról beszélgetünk. Az eleje valamivel szélesebb, majd egyszer csak beszűkül. Talán a pécsváradi gyorsaságihoz hasonlítható. Viszont elárulnék egy újdonságot is!

Rallye2.hu: Az általában csak jó lehet, örömmel hallgatlak!

Jelen István: A Pécsvárad nagyjából kettő-három kilométerrel hosszabb lesz, mint eddig, mert nem a megszokott helyen lesz a rajt, hanem bent a városban, ahol két kilométert fog majd autózni a mezőny a településen.Mecsek Rallye 2015 rallyetábla

Rallye2.hu: A Mecsek Rallye időpontja egybeesik a pécsváradi Leányvásáréval, várhatóan hatalmas érdeklődés lesz mindkét rendezvényre.

Jelen István: Így van! Mi is pontosan erre számítunk.

Rallye2.hu: Ha már így elkezdtük, nézzük meg a másik két gyorsaságit is! A Nyárasvölgyet tapasztalataim szerint szeretik, imádják a versenyzők, de a Baranya Kupa kiírásában is benne volt, négyszer kellett a Rallye2-nek teljesítenie. Értem, hogy van két fontosabb mezőny is a Rallye2 előtt, akik nem használták mostanság ezt a szakaszt, de a Rallye2 szempontjából ez egy sokat használt pálya. Tudtok-e valamilyen változást eszközölni a pályán a Baranya Kupához viszonyítva?

Jelen István: Én nem tudom, hogy a Baranya Kupán mit és hogyan csináltak. Megvan a saját szisztémánk, ami szerint csináljuk majd, egész biztos, hogy így is egy remek pálya várja majd a versenyzőket a Nyárásvölgyön.

Rallye2.hu: Lett volna ehelyett a pálya helyett valami más alternatívátok, vagy nem is keresgéltetek?

Jelen István: Nem igazán kerestünk. Adott négy erdőgazdasági út Baranyában, melyekből az egyiket, az alsómocsoládit nem kaptuk meg vadászat miatt. Azt még szerettük volna, de sajnos így alakult. Azt tudom igazából válaszolni erre a kérdésre, hogy a Mecsek Rallye mindig változatos tud lenni. Ősszel a lehulló falevelek és a nedvesség teszi izgalmassá a pályákat, a beszűrődő napsütés, a jó vagy rossz idő pedig az erdőgazdasági utakon tudja megtréfálni a versenyzőket. De pontosan az ilyen helyzetekben lehet megtudni azt, hogy az ügyes keze és a merészsége mellett esze is van-e a pilótáknak? Ősszel és nyáron teljesen más arcát tudja mutatni egy-egy gyorsasági szakasz. Biztosan más lesz a Nyárasvölgy most, mint amilyen nyáron, a Baranya Kupán volt.

Rallye2.hu: Orfű egy szintén tökéletes választás, nem kérdés, hogy ez a szakasz tartogathatja a legtöbb izgalmat a verseny során. Az év utolsó gyorsaságija, életre-halálra hajtanak majd a srácok a plusz pontokért is, 28 kilométeren. Nem lehet abból gond, hogy mindezt sötétben kell tenniük?

Jelen István: Nem hinném, hogy ez probléma lenne. Tudniillik meg kell, hogy oldja versenyző ezt a feladatot. Ez nem kívánságműsor, ki van írva a verseny, ezt kell teljesíteni a lehető legügyesebben.  A Rallye2-nek mind a négy gyorsasági szakasza – nem csak az Orfű- elég technikás pálya lesz. Sőt! Véleményem szerint sportszakmailag nagyon technikás.

Rallye2.hu: És egyben elég hosszú is mindegyik. A legrövidebb Trefort-puszta is több, mint 13 kilométer. Készültök-e valamilyen különlegességgel vagy meglepetéssel a Rallye2 vagy akár az egész mezőny részére?

Jelen István: Mármint mire gondolsz? Csokira? Vagy másra?

Rallye2.hu: Akár. Konkrétan arra gondoltam, hogy bármilyen, a megszokottaktól eltérő apróság lesz-e a verseny során, ami másabb, mint eddig bármikor.

Jelen István: Most még korai lenne erről nyilatkoznom, de ki tudja, ha valaki addig megdob pár tábla csokival én nagyon szívesen kiosztom a versenyzők között.

Rallye2.hu: Mit üzennél így, egy szűk hónappal, három héttel az évadzáró előtt a Rallye2 versenyzőinek?

Jelen István: Nem üzennék nekik, hanem inkább kérném őket! Kérlek titeket, hogy ügyeljetek, figyeljetek nagyon a pályabejáráson, mert a tréninggel párhuzamosan munkák folynak az erdőkben. Akár fakitermelés, akár más munkák, ezért mindig be kell tartani a megengedett sebességet. Ezúttal is számítok arra, hogy a megszokott módon, kulturáltan viselkednek majd a srácok.

Rallye2.hu: Ezzel biztosan nem lesz baj, családias és, ahogy említetted nagyon kulturált társaság alkotja 2015-ben is a Rallye2 mezőnyét.

Jelen István: Így van! Jó versenyzést, illetve remek időjárást kívánok nekik is a 49. Mecsek Rallye hétvégéjére!

Rallye2.hu: Az utóbbi kívánságod egyelőre úgy tűnik bejön. De erről inkább október 16-án pénteken beszélgessünk. Akkor már pontosabban látunk ebben a kérdésben. Miről nem beszéltünk még?

Jelen István: Nagy segítséget kap a verseny a Baranya Megyei Önkormányzattól, a Pécsi Önkormányzattól, a Mecsekerdő Zrt.-től, az itteni rendőrségtől, a Pécs Holding Zrt.-től, a szponzoroktól – elnézést, ha valakit kifelejtettem a felsorolásból. Előre is köszönöm annak a kb. 300 embernek a ténykedését, akik a versenyen dolgoznak, illetve dolgozni fognak (szervezők, sportbírók rendőrök, biztonsági emberek, közreműködők). Azt mindenképpen szeretném elmondani, hogy őszintén sajnálom, hogy nem indulhat majd a mezőny a Széchenyi térről egy bugyuta szabály miatt. Viszont annak biztosan mindenki örülni fog, hogy a gépátvétel utáni parc ferméből kijövet lesz egy kijelölt kerékcserélő zóna. Ennek akkor lehet jelentősége, ha mondjuk a gépátvételen még száraz pályákra alkalmas gumikkal jelent meg a versenyautó, de a parc fermé ideje alatt leesik az eső. Ekkor sincs gond, lesz mód a kerékcserére a parc fermé területén belül. Ez benne lesz majd az 1. számú végrehajtási utasításban. A rajtidő előtt 10 perccel bemehet a versenyző szervizautója, kirakják és kicserélik a kerekeket, majd a szervizautónak azonnal el kell hagynia a parc fermé területét. Dióhéjban ennyi. Még egyszer jó versenyzést kívánok mindenkinek! Tudom és én magam is úgy érzem, hogy ezen a rendezvényen egy kicsit mostohasors jutott a Rallye2-nek, mert a két másik mezőnyre a Historic EB-re és az ORB-re helyeztük a fő hangsúlyt. De ettől függetlenül a Rallye2-eseket is nagyon szeretjük és várjuk a 49. Mecsek Rallye-ra! 2016-ban és utána is szeretnénk Historic EB-t rendezni, sőt kandidálunk, hogy újra bekerülhessünk az Európa-bajnoki vérkeringésbe, valamilyen szorzóval, ezért nagyon iparkodunk majd, hogy mindenki nagyon jól érezze magát a Mecsek Rallye-n és a lehető legkellemesebb élményekkel zárhassa le a 2015. évi Rallye2-es bajnokságot.

Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!