unnamedA LiveWire Rally Team versenyzőpárosa Ferjáncz András és Nagy Attila ismét rajthoz áll a Mitsubishi Evo IX-el. Az előző verseny kihagyása után többszörösen várják a hétvégi STEFANI Baranya Kupa kihívásait. Mint minden versenynél, ennél is a LiveWire Energy cukorka és energia ital biztosítja a szükséges pluszt a párosnak. Két verseny közé beiktatott tesztelés során ért technikai probléma orvoslása után csaknem teljesen készen áll a kilences a következő bevetésre. További részletekről Andrást kérdeztem. (LiveWire Rally Team sajtóközlemény)

Hogyan megy a felkészülés a hétvégi versenyre?

Én, személy szerint rettentően izgulok, Atti pedig nyugodt, mint mindig. A csapat az utolsó simításokat végzi az Evo-n, minden a terv szerint halad. Ezeket a versenymentes heteket csak egy rallyedzés szakította meg.

Mi történt ott veled? 

Sajnálatos módon szétment a kocsi hátsó hajtása a teszt elején. A két féltengely és az osztómű kuka. Bosszantó, mert kellett volna a kilométer. Pont a teszt előtt beszélgettünk a technikai gondokról. Erre bejött. Többet nem festem az ördögöt a falra.

Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_631

Ugyanazok a gyorsok lesznek, mint tavaly?

Nagyjából igen. Talán a Nyárásvölgy-Hetvehely szakasz fordítva gyakrabban szerepel ezen a versenyen.

Mi a helyzet a déli régióval?

Pécs és környéke nekem nagy „mumus”. Voltam már itt tetőn, árokban, romboltam lassítókat. A pályákat sem szeretem és nem is ismerem őket. 2005-2006- ban navigáltam és kocsiztam utoljára errefelé. Rég volt. Az ellenfelek nagyon ügyes srácok, észnél kell lennem, ha labdába akarok rúgni. Ha, dobogóra tudnánk állni, akkor nagyon boldog lennék.

Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_110

Attila navigál neked ezen a versenyen is?

Igen! Szerencsére megállapodtam vele az elkövetkezendő 3 futamra. Örülök, mert ügyes és nagyon tudja, hogy hogyan kell kezelni a gyorsasági közben engem, mondhatni egy vérbeli

Köszönöm a riportot és sok szerencsét kívánok!

Köszönet a támogatásért:

Vitex Plus s.r.o., LivewireEnergy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGIs.r.o., Rics-Cont, Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital, Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft.,Bakery Group Kft., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Brucker Plusz Bt., Hankook Tyres, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., QuasarDatabase Systems Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, ZozoTrans Kft, Kolláth szerviz Kft, Moniktrans Kft, www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft.,Rácz-Trans Kft., Era-Tel Kft.

Forrás: LiveWire Rally Team sajtófőnök/ Krizsán Zoltán

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!