Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_507Bődületesen nagy hajrával biztosította be a Veszprém Rallye-n a győzelmét Domonkos Laci és Horváth Pisti a P csoportban és a P14-es géposztályban, ugyanakkor jól tudja Laci, hogy a szerencse is jócskán melléjük állt. Talán pont az az adag került hozzájuk, ami a vetélytársaktól elpártolt, de ettől függetlenül remekül nyomták a gázt és bezsebelték a maximális pontszámot. Komlón, a hétvégén a veszprémitől már lényegesen komolyabb csatákra készül, bízik egy nagyon izgalmas Baranya Kupában és tudja, hogy komoly meccseket kell majd vívnia, ha ezután a verseny után is vezetni szeretné a bajnoki táblázatot. Domonkos Lacit kérdeztük.

Rallye2.hu: A Veszprém Rallye előtt arról beszélgettünk, hogy minden bizonnyal egy Mitsubishi Lancer Evo VIII-assal érkeztek a versenyre, de végül mégis Evo VI lett belőle. Mi történt? Miért nem sikerült az Evo VIII-ast elhoznotok?

Domonkos László: A felkészülés során sok kis apróság derült ki az Evo VIII-asról, amit még mindenképpen orvosolni kellett ezeknek a hibáknak a kijavítására a Veszprém Rallye előtt már nem volt egyszerűen idő. Nem tudtunk volna 100 %-os autóval rajthoz állni. Ezért a csapat úgy döntött, hogy az adott feltételek mellett inkább maradunk a már bevált Evo VI-osnál.

Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_355

Rallye2.hu: Mennyire kellett kapkodnotok az Evo VI-os felkészítésével, miután kiderült, hogy azt kell csatasorba állítanotok Veszprémben?

Domonkos László: Két napunk volt arra, hogy felkészítsük az autónkat és átépítsük murvára. Annyi szerencsénk volt, hogy az Evo VI-osba alapvetően inkább murvás gátlók vannak, aszfalton is, amelyeket még Asi Evo VI-osából örököltünk meg. A fékeket kellett áttenni, a magasságot kellett beállítani, a lengéscsillapítókon szabályozni. Nagy problémát ezek nem okoztak. Természetesen mi is nagy hangsúlyt fektettünk az autó aljának a védelmére, felszereltünk rá mindent, amivel csak óvni lehetett a kövektől, ez volt még időigényes feladat, de nagy erőfeszítések árán elkészültünk és időben ott tudtunk lenni a gépátvételen. Annak ellenére, hogy volt egy kis kapkodás a végén nagy problémánk, hibánk nem volt a verseny folyamán.

Rallye2.hu: A pályabejárás hogy sikerült és mennyire tetszettek neked a veszprémi gyorsasági szakaszok?

Domonkos László: Számítottunk arra, hogy a három pályát bejárni, úgy, hogy még szombaton, az átvételeken is meg kell jelennünk az nem lesz kis feladat. Ezért, ahonnan volt korábbról belsőkamerás felvételünk azt igyekeztünk alaposan kielemezni és felhasználni. Így is eléggé feszített tempóban tudtunk csak végezni a felírással. A másik problémát az 50 km/órás sebességkorlátozás jelentette. Tisztában vagyok vele, hogy olykor a rendezőnek muszáj ezt vállalni, mert mondjuk kizárólag ilyen feltételekkel kapja meg az adott pályát, de versenyzői szemmel ezt nagyon veszélyes dolognak tartom.

Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_356

Rallye2.hu: Miért is konkrétan?

Domonkos László: Mert annyira alacsony ez a tempó, annyira távol áll attól a sebességtől, amivel a versenyen fogunk a pályákon közlekedni, hogy az már veszélyes. Pláne a kevésbé tapasztalt vagy olyan párosokra nézve, akik az adott pályákon még sohasem versenyeztek! Ez be is igazolódott sajnos, komoly problémák voltak, sokan beestek, ezért én mindenképpen átgondolnám annak a lehetőségét a jövőben, hogy 70 km/óránál alacsonyabb kötelező sebességet ne írjanak elő egyik pályára sem a bejárások alkalmával.

Rallye2.hu: Lassú bejárás után jött másnap az első gyorsasági szakasz és az első kör. Hogy sikerült ez nektek?

Domonkos László: Érződött már az első métereken, hogy a verseny előtt egy métert sem mentünk az autóval, ezért a tesztünk az ott helyben és rögtön élesben történt. Az időeredményünk a nyitó szakaszon jobbnak mutatkozott a korábbiaknál, de Kislődön Arielék egy olyan fantasztikus időt repesztettek, ami a miénktől 21 másodperccel jobb volt és az ORB mezőnyében is megállta volna a helyét. A második gyorsasági az vízválasztónak bizonyult. Hegyesden annyi minden történt, mint talán az egész évadban sem! Kezdődött azzal, hogy Gyarmati Arielék rögtön a rajt után műszaki hibával küzdöttek, majd ki is álltak. Találkoztunk az úton keresztbe fordult autóval, többször is majdnem meg kellett állnunk a szakaszon. Ezek miatt a navigátorom is kiesett a ritmusból, ő is arra figyelt, hogy az úton veszteglő autóban a versenyzőpáros jól van e, nincs e segítségre szükségük, mit mutogat a sportbíró. Szerencsére mi gond nélkül vészeltük át ezt a szakaszt. A leginkább a nagylőtér volt a kedvencünk. Előzetesen az tűnt a legdurvábbnak és leginkább autógyilkosnak, de ezek ellenére ott lehetett a legélvezetesebben autózni. Hajmáskéren elég jó ritmust is sikerült találni elsőre. A szakasz végén már első helyen álltunk az abszolútban Tergulicza Jánosék előtt 16,3 másodperccel, Hevesi Pistiék is nagyon visszaestek egy műszaki probléma miatt. A második körre azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megőrizzük a vezető helyünket, a maximális pontszámot hazavigyük és ez pontosan megegyezett a verseny előtti célkitűzéseinkkel.

Rallye2.hu: 16 másodperc nem olyan rettenetesen sok Veszprémben, ha az első hely megtartásáról van szó. Tudtatok egy kicsit spórolni a technikával a második körben?

Domonkos László: A szervizben megtette a csapatunk, amit kellett, nagy köszönet illeti ezért a szervizeseinket, no és a támogatókat is azért, hogy ott lehettünk a versenyen. Valamennyire igen tudtunk takarékoskodni az autóval. De az utolsó gyorsasági előtt kiderült, hogy az időjóváírásnak köszönhetően Tergulicza Janiék egészen 4,6 mp-re felzárkóztak mögénk, így nem volt mese, meg kellett húzni istenesen az utolsó hajmáskéri szakaszt. Magunkhoz képest talán 8 másodpercet javultunk, de a versenyt összességében több, mint másfél perccel nyertük meg, de sajnos majdnem mindenkinek adódtak újra gondjai. Keményen nyomtuk, néhol túl keményen is, mert volt néhány necces helyzetünk, ám túléltük. A végén láttuk az Interneten az eredményeket, amelyek tükrében talán egy picit fölösleges is volt a nagy sietségünk, de ott és akkor én ezt éreztem a biztos megoldásnak. Sebaj! Ha jövőre is ott tudunk lenni a Veszprém Rallye-n, akkor biztosan tudunk majd még ettől is 20 másodperccel jobbat autózni ezen a szakaszon, jóval biztonságosabban a mostani tapasztalatunk és felvételeink alapján.

Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_898

Rallye2.hu: A P csoport és a P14-es kategória maximális veszprémi pontszámával a tarsolyotokban készülődtök most a Baranya Kupára.

Domonkos László: Igen, Veszprémben mindent megnyertünk, amit csak lehetett. Ez ad is némi önbizalmat a következő futam előtt, de ne feledjük, hogy valószínűleg máshogy alakult volna a küzdelem, ha Arielék nem esnek ki a Veszprém Rallye-n, a második gyorsaságin. Egy jó csatára készülünk a Baranya Kupán velük és másokkal is. Reméljük, hogy Hevesi Pistiék jönnek és drukkolunk nekik, hogy az autójuk is végig bírja a versenytávot. Gondolom páran, akiknek nagyon összetört Veszprémben az autója nem biztos, hogy rajthoz állhatnak a komlói versenyen, azért tuti lesznek ott olyan versenyzők, akikkel jó kis adok-kapok alakul majd ki. Azt tudom, hogy Arieléknek nagyon fekszenek a mecseki pályák, szeretik és ismerik is őket, velünk együtt. Szoros eredményre számítok Komlón. Mi is készülünk, és igyekszünk majd magunkhoz képest a legjobban teljesíteni, aztán meglátjuk, hogy mire lesz ez elég. Csak ismételni tudom önmagam: biztos, hogy nagyon szoros és izgalmas verseny lesz a Baranya Kupán!

Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!