Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_290Takács Olivér és Kulcsár Dani kedvenc szakaszáról, a Hajmáskérről nem csak az ugratókon szerzett látványos és élvezetes ugratások hozományaként keletkezett kellemes emlékekkel ért le, hanem egy kellemetlennel is. Egy becsapós ugrató előtt Olivér sajnos nem fékezte meg eléggé a Hondát és rútul odacsapták a japán vas nóziját a földhöz, megpecsételve ezzel amúgy sem felhőtlen versenyüket. A legények azonban egy kis pihenés után már a munkára koncentrálnak és szorgosan dolgoznak az autón, hiszen már csak öt nap van hátra és a komlói prológon kell pezsdíteniük a vért a várhatóan több ezres szurkolótábor ereiben, a baranyai kisváros főutcáján. Takács Olivérrel beszélgettünk.

Rallye2.hu: Hogy sikerült a Székesfehérvár Rallye után a Veszprém Rallye-ra felkészítenetek az autótokat?

Takács Olivér: A Székesfehérvár Rallye-t követően nem sok dolgunk volt, hibátlanul teljesítettük a versenytávot, másodikak lettünk, remek rallye volt. Csak át kellett néznünk utána az autót. Alapvetően emiatt is sikeresnek értékelem a legutóbbi felkészülésünket, aminek során átépítettük a futóművet aszfaltról murvára és némileg megerősítettük az autó aljának a védelmét, mert azt mi is jól tudtuk előre, hogy a Veszprém Rallye pályái hírhedten autógyilkosak és szerettük volna a Hondánknak a lehető legmagasabb fokú védelmet garantálni a verseny során. Fejben és fizikálisan is igyekeztem ráhangolódni az évad második laza talajú futamára, edzettem, hogy készen álljak a 2015-ös év egyik legnagyobb Rallye2-es kihívására.

Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_288

Rallye2.hu: Beszélj nekünk a pályabejárásotokról és arról, hogy mennyire nyerték el a tetszésedet a Veszprém Rallye gyorsasági szakaszai!?

Takács Olivér: Nekem, személy szerint a harmadik szakasz volt a kedvencem, a Hajmáskér. A rengeteg ugratójával igazi rallyepálya benyomását keltette. De a Kislőd és a Hegyesd az számomra nem volt ennyire színpatikus, nem tudom megmagyarázni, hogy miért alakult így, de a Hajmáskér nálam mindent vitt. Még akkor is, ha éppen ott pecsételődött meg a sorsunk és később a szervizben ki kellett állnunk.

Rallye2.hu: Mi történt veletek a lőtéren?

Takács Olivér: Jöttünk rajta egy iszonyat nagyot. Elugrattunk mi máshol is, teljesen rendben leérkeztünk tök jól, minden ment simán. De van egy átverős ugrató, amit egyszerűen elrontottam. Azt is mondhatnám, hogy ez egy gyermeteg hiba volt. Nem fékeztem meg eléggé az autót és orra érkeztünk sajnos, a kocsi orrával feltúrtuk a murvát, nagyon megütöttük az elejét. Összetört a hűtőnk, leszakadt a lökhárítónk, megrepedt a szélvédő, karosszériáshoz is el kellett vinni a Hondánkat, tehát adódott vele munkánk jó bőven.

Rallye2.hu: Az első két szakasz jobban sikerült?

Takács Olivér: Az alapstratégiánk az volt a verseny előtt, hogy mindegy, hogy hogyan, csak érjünk be a célba. Murvás versenyen eddig még nem értünk célba, ezért nem támasztottunk magunknak szemben elérhetetlen elvárásokat. Kislődön ezt sikerült is tökéletesen betartanunk, negyedikek lettünk, csupán 8,4 másodperccel maradtunk le a dobogóról, bemelegítő szakasznak szántam ezt a gyorsaságit, igazából nem is élveztem a szakaszt. A hegyesdi speciális legelején a legnagyobb gödörbe rögtön bele is huppantunk, de olyan szinten, hogy az autónk eleje körülbelül négy centiméterrel feljebb ugrott, innentől pedig a motor elbillent, nagyon nehéz volt váltani, konkrétan alig bírtam, a generátor ékszíjtárcsája pedig bele ért a kerékjáratba. Emiatt a tárcsa is tönkrement, de a nagyobb baj az volt, hogy elment a töltésünk, mert elszakadt az ékszíj. Így is harmadik helyen zártuk a szakaszt. Ezután felhívtuk a szervizcsapatot, azaz apuékat és kérdeztük, hogy mi legyen? Azt a tanácsot kaptuk, hogy menjünk, ameddig bírunk, aztán a szervizben majd csinálunk vele valamit. Elrajtoltunk Hajmáskéren, aztán ott történt, ami történt, de ezt már úgyis tudjátok. Ezután még beértünk a szervizparkba végül, de sajnos nekünk itt véget is ért a versenyünk. Itt szeretném megköszönni a csapatunk egész hétvégi munkáját, nagyon jól dolgoztak a fiúk!

Rallye2.hu: Ha jól tudom ott lesztek ti is a Baranya Kupán. De az autó készen van e már?

Takács Olivér: Valójában még nincs. Ma – hétfőn- megyünk a lakatoshoz érte. A karosszériát régi jó barátunk, a Rallye2 abszolút bajnoka, aki egyben az ország egyik legügyesebb karosszérialakatosa is, Kuncz Dezső csinálta. A motort már kicseréltük, mert etapon felfőtt a motorunk, ezért kellett cserélni. Belenéztünk a váltóba is. Ma tehát elhozzuk és utána nekilátunk a munka további részének is.

Veszprém Rallye 2015 Rallye2 Salánki Gábor_656

Rallye2.hu: Tesztelni mentek?

Takács Olivér: Nem, biztos, hogy nem.

Rallye2.hu: Milyen eredménnyel lennétek elégedettek a komlói célban, vasárnap, koraeste?

Takács Olivér: Még nem tudjuk konkrétan, de majd később meglátjuk. Nem tudjuk még, hogy kik jönnek a Baranya Kupára, de elérhető magasságba szeretnénk felrakni magunknak a képzeletbeli lécet. Most második helyen állunk a bajnokságban, az év végén pedig szeretnénk a dobogón végezni, amire meglátásom szerint van esély, tehát annak megfelelően akarunk gyűjtögetni a pontokból, hogy ezeket a terveket életben tudjuk tartani.

Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

11774271_837025283032578_1434213610_n 11787224_837025276365912_1833709927_n 11791707_837025273032579_1886938656_n 11791784_837025279699245_1439437547_n

11794026_837007726367667_2011888581_o

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!