Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_581Egyre jobban összeszokik Honda Civicjével a Dékány Sándor-Hegede Tamás duó, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a harmadik közös futamukon, a Székesfehérvár Rallye-n harmadjára is kategória győztesként valamint az N csoport második helyén értek célba. Alapvetően jól érezték magukat a srácok Fehérváron, de a végén mégis maradt bennük egy apró tüske, amiről – valamint a versenyről- Hegede Tomi mesélt nekünk.  

Rallye2.hu: Sikerült teljesen felkészülnötök a Székesfehérvár Rallye-ra?

Hegede Tamás: Igen. Egész jól sikerült az autó felkészítése. Szombathely után gyakorlatilag az egész Hondán volt mit csinálni. Az Iseum Rallye-n ugye murván mentünk, itt aszfalton, tehát lehetett futóművet cserélni, mindent át kellett állítani, hangolni aszfaltra.

Rallye2.hu: Hogy éreztétek magatokat a versenyen? Hogy bírtátok a kánikulát?

Hegede Tamás: Mi alapvetően szeretjük a székesfehérvári futamot, 2014-ben is elég jól sikerült a mostani után pedig biztos vagyok benne, hogy jövőre is ott leszünk. Jó volt a szervizpark is, elégedettek voltunk a rendezéssel, tetszett. Ám nagyon meleg volt. De annyi szerencsénk akadt ezzel kapcsolatban, hogy nem délben kellett elrajtolnunk, hanem már reggel. Korán még a hűvösben felvettük a tűzálló overálokat, nem a legmelegebben kellett beöltözni, így volt némi lehetősége a testünknek, hogy fokozatosan felmelegedjen. El lehetett viselni. Sokkal rosszabb volt, amikor – régebben volt rá példa- hogy a Veszprém Rallye-n délben rajtoltunk el. 38 Celsius fokban. Az sokkal rosszabb volt.

Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_155

Rallye2.hu: Tetszettek a pályák?

Hegede Tamás: Igen, nagyon színpatikusok. Főleg a rendkívül változatos, hosszú Csákberény. Itt mindent megtalálhatunk. A salakos, homokos, sóderes, a technikás és a gyors részeket egyaránt. Vérbeli rallyepálya. A másik kettő az elég rövid volt, főleg a Bakonycsernye, de elég tempós is. A három így együtt adott egy szép kerek versenyt.

Rallye2.hu: Milyen volt a versenyetek?

Hegede Tamás: Ez már a második versenyünk volt ezzel az autóval aszfalton. Úgy vélem, hogy tudtunk gyorsulni, gyorsabban mentünk, mint első nekifutásra Miskolcon. Nagyon élveztük, nagyon jó volt. Kicsúszás, beesés, kaland vagy más hasonló eset nem hátráltatott egy teljesen rendben lévő versenyt tudhatunk magunk mögött. Az autó is nagyon jól bírta – köszönet érte a csapatnak, valamint a támogatóinknak a segítségükért- a meleg sem viselte meg különösebben. Szinte minden gond és defekt nélkül abszolválta a hét szakaszt.

Rallye2.hu: A fehér aszfalt nem tréfált meg titeket?

Hegede Tamás: Nem. A fehér aszfalt sem tudott meglepetést okozni, ismerjük már, tudjuk, hogyan működik, ha megismered, akkor elég jól kezelhető. Sőt, mi még kedveljük is! Elkezd rajta úszni kocsi, de ha jól csinálod, akkor maximálisan megfogható és kézben tartható rajta az autó.

Rallye2.hu: Az eredményetekkel elégedettek vagytok?

Hegede Tamás: Igen. A kategóriát megnyertük, az N csoportban csak másodikak lettünk. Ezzel az utóbbival nem is vagyunk annyira elégedettek. Szerettük volna az N értékelését is megnyerni. Ez most nem jött össze, de a következő versenyünkön az N-re is még jobban ráhajtunk. Egyetlen egy dolgot sérelmeztem egy kicsit, nem az eredményünkkel, hanem az eredményhirdetéssel, a díjazással kapcsolatban. Tettem is miatta megjegyzést a versenyzői összekötőnek, Rádli Józsinak, hogy a versenykiírásban az szerepelt, hogy az N csoport első három helyezettje is kap kivétel nélkül kupát, de csak az N csoport első helyezettjének adtak kupákat. A többi helyezettnek nem. Ezt azért tartom sajnálatosnak, mert felém ezzel azt az üzenetet közvetítik, hogy a szabályokat a versenyzőknek be kell tartani mindig, a szervezőknek viszont az eset tanulsága szerint nem. Ez egy fájó pont volt, de majd túllépünk rajta. A következő futamon már biztosan elfelejtjük.

Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_582

Rallye2.hu: Veszprémben?

Hegede Tamás: Igen, ott, a Veszprém Rallye-n. Az lesz a második murvás versenyünk a Hondánkkal. A pályák biztosan jók lesznek, készülünk és támadunk. Szeretnénk megnyerni a versenyt a géposztályban és az N csoportban egyaránt, meg mindent, amit csak lehet.

Rallye2.hu: Hírhedten autógyilkosak a veszprémi pályák. Mivel készültök ellenük?

Hegede Tamás: Az autó aljára készülünk még a szokásosnál is több védelemmel, hogy a lehető legkevésbé károsodjon a kövektől. A futóművünk is átesik egy kis átalakításon, mert nem volt tökéletes a murvás futóműve ennek az autónak. Bár inkább azt mondom, hogy nem is volt murvás futóműve. Azon kívül, hogy felemeltük magasabbra, mást nem tudtunk tenni. Most történik némi átalakítás, hogy jobb legyen a murván. Ami kell is, hiszen, mint mondtam a lécet magasra tettük. Győzni szeretnénk Veszprémben!

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!