Névtelen

Forrás: haon.hu

Kedves Gyászolók!

Csütörtökön, 15:00 órától a debreceni Köztemető 2. számú ravatalozójában végső búcsút veszünk az Eger Rallye utolsó előtti szakaszán történt tragikus balesetben elhunyt Szabó Attila versenyzőtársunktól, melyre MINDEN KEDVES GYÁSZOLÓT szeretettel várunk! A két hete történt autós megemlékezés alkalmával már jeleztük, illetve kértünk Mindenkit, hogy, aki csak teheti, a temetésre szánt koszorú és virág vásárlása helyett, az erre a célra gondolt összeget inkább a család megsegítésére nyitott bankszámlaszámra, vagy a helyszínen kihelyezett urnába helyezze majd el. A temető igazgatójának a hozzájárulásával, lehetőségünk lesz autóval behajtani a temető területére, melyet a várhatóan nagyszámú érdeklődésre való tekintettel, szeretnénk kérni, hogy csak a rallye autóval érkezők tegyenek, ezzel is adózva Attila emlékének. A behajtást kizárólag, csak előzetes regisztrációval rendelkező gépjárműveknek tudjuk majd biztosítani, melyet a következő E-mail címen lehet megigényelni a jármű gyártmányának, típusának, rendszámának és vezetőjének a nevének a megadásával: szaboattila2015@gmail.com 

Szíves megértésüket, megértéseteket előre is köszönjük!

A gyászoló család

Adományvonal Szabó Attila családjának megsegítésére:
CIB BANK 10702064-68958848-51100005
Szabóné Nemes Beáta

 

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!