A bajnokság éllovasa Kuncz Dezső még nem járt Aradon, legalább is rallye pilótaként a Rallye2-ben még biztosan nem, ezért garantáltan nem lesz könnyű dolga a legendásan kemény aradi murván. Elképzelései vannak arról, hogy mi a helyzet a határ túloldalán, de az biztos, hogy jól teszi majd, ha figyel navigátorára, Szemmelroth Anettára, aki Rádóczi Józsi mellett 2011-ben már sikerrel vette a romániai kiruccanást. Dezsővel beszélgettünk a hétvégi tervekről.

 Rallye2.hu: Mi történt Veletek Veszprém óta?

Kuncz Dezső: A Veszprém Rallye után szerencsére nem sok teendőnk akadt az autóval, igazából javítanunk sem nagyon kellett semmit. Levettük a váltót, elvittük revízióra, de nem volt vele semmi gond. Egy kuplung kinyomó csapágyát azt cseréltünk, kapott a Hondánk két új féltengelyt, de úgy tűnik ennyi szereléssel megúsztuk a veszprémi kiruccanást. Ja! Még egy dolog. A kerékjáratba felszerelt „lifegőket” is ki kellett cserélni.

Rallye2.hu: Te még nem versenyeztél Aradon. Véleményed szerint mi lesz a különbség a veszprémi és az aradi pályák között?

Kuncz Dezső: Ez tény és való, hogy versenytempóban még nem közlekedtem Aradon. Nagy Tomiékkal anno már végig gurultam egy tréningautó hátsó ülésén a szakaszokon, és erre a tapasztalatomra alapozva azt mondom, hogy ez a futam durvább lesz, mint az előző forduló. Meg itt a fák is közelebb lesznek… Nagyjából a szőci gyors közepéhez tudnám hasonlítani.

Rallye2.hu: A beállításokra van már valami ötletetek, vagy ott fogtok valamit kitalálni?

Kuncz Dezső: A szerelőm szerint – aki a futómű beállításokat intézi- a veszprémi beállításokhoz felesleges hozzányúlni, elvileg megfelelnek Aradra is. De ez majd úgy is a teszten fog biztosan kiderülni. Bereczki Norbit is megkérdeztem a témában, adott pár jó tanácsot, de szerinte sem kell extrém módon megemelni az autót, a veszprémi beállításokat Ő is úgy gondolja, hogy megfelelőek lesznek. Majd meglátjuk…

Rallye2.hu: Örülsz a majdnem 91 kilométeres gyorsasági távnak és az 1,5-szeres szorzónak?

Kuncz Dezső: Te most viccelsz? 🙂 Nagyon is örülök neki! Ráadásul pont a főszponzoromnak, a Spurinak és Farkas Kálmánnak köszönhetjük, hogy ilyen emberes versenytávot mehetünk és nem 60 kilométerért utazunk el Aradra. Tetejébe mindezt normál nevezési díjért, amit nem kis harc árán sikerült megtartani. Ezt egy „mezei” Rallye2-es versenyzőként is nagyon köszönöm, és azt hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom, hogy köszönjük!

Rallye2.hu: Mi a taktika? Mert ugye vezetitek a bajnokságot, itt másfélszeres pontadag jár, a versenynaptár pedig igen foghíjas, tehát egy rossz taktikával könnyen magasabbra változhat a rajtszámotok.

Kuncz Dezső: Biztosan nem fogok ész nélkül rohanni. Hosszú a táv, komolyak a pályák, egy kiesés pedig nem fér bele az évbe. Beszéltem néhány napja Baksai Lacival, akinek elmondtam, hogy az első két hely felőlem elkelt, mert én biztosan nem fogom a kelleténél jobban nyomni a gázt azért, hogy a versenyt megnyerjem. Kár kockáztatni. Ha a harmadik helyen beérnénk, akkor szerintem még mindig meg tudnánk tartani a vezető helyünket. Hadd menjenek az ellenfelek. Nekünk most mindennél többet ér, hogy a célban is ott lehessünk.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!