Lelkes kis csapatunk, a Borsi Junior Team újult erővel készül a hétvégi Mecsek Rallyra. Egyelőre minden a tervek szerint alakul, az autó felkészítése a tervek szerint rendben megtörtént. Szerencsére a Bükfürdő után komolyabb károkat nem szenvedett az autó és a kecskeméti szlalom verseny is jó beállításokat hozott. Csapatvezetőnk, Borsi Gergő lelkes munkájának köszönhetően megszámlálhatatlan mennyiségű új gumival indulunk neki a versenynek.

 

„- Bár kevés versenyzői tapasztalatom van, a Mecsek legendás pályái mindig megdobogtatják a szívemet. Már türelmetlenül várom, hogy róhassam a köröket kedvenc gyorsaimon. A csapat továbbra is azt várja tőlem, hogy hibátlanul, jó tempóban és nagyon jó hangulatban teljesítsem a versenyt, ezzel is gyarapítandó a megtett versenykilométereket és értékes tapasztalatokat szerezzek”. –mondta Papp Kati.

„ – Nagyon furcsa érzés számomra, hogy a Mecsek Rallyn úgy versenyezzek, hogy nincs kategóriánk, de még csoportunk sem. A nevezési listából úgy látom, hogy az egyetlen N-es autóval mi indulunk. Mindenesetre megnyugtató, hogy saját tempónkban autózhatunk, „tesztelhetünk”. –nyilatkozta Friedrich Laci.

 

A csapat támogatóinak segítségével biztosan ott leszünk a versenyen és már várjuk a találkozást a szurkolóinkkal.

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!