Egri bemutatkozása után már Brassóban és környékén portyázik Bereczki Norbert és Kozma László, akik, mint már jól tudjuk idén a Román Bajnokságra koncentrálnak Citroen C2R2 Max-ukkal. Szereplésük amellett, hogy a Rallye2 Abszolút Bajnokaként képviselik hazánkat a szomszéd ország bajnokságában, azért is érdekes lehet a Rallye2 résztvevőinek és rajongóinak, mert augusztus elején a Rallye2-esekre is vár egy külhoni megmérettetés, Aradon, ahová megkönnyítheti a felkészülést az előre küldött „jégkémek” évközben megjelenő egy-egy beszámolója.

 

Hihetetlen! Elindultunk Brassó irányába Szerda hajnal 4 órakor, mármint magyar idő szerinti időben, ugyanis Romániában egy órával előrébb vannak. Na meg másban is, de erről majd később. A határ átlépésével már 200 m-re Romániában a benzinkutas nem beszél magyarul, de ez teljesen mindegy, mert ettől még az üzemanyag nagyjából 40 ft-al olcsóbb.

A Brassóig tartó 500 km-es utat kereken 7 óra alatt teljesítettük, trélerrel, rajta a „tréningwagen”. Megérkezésünk előtt kétszer hívott telefonon a Citroen Trophy koordinátora, hogy minden rendben van-e, mert ugyan nem érünk oda a hivatalos trophys bemutatkozásra, de ő biztosan megvár minket annak az 5 csillagos szállodának a halljában ahova ŐK foglalták nekünk a szállást. Az csak csendben jegyezzük meg, hogy minden versenyző és csapattag itt lakik. A szállodát nem elsőre találtuk meg ezért egy járókelőtől kellett információt kérnünk, aki pont tudott magyarul, beszállt az autónkba és elvezetett minket a célba, majd szép napot kívánva kiszállt és továbbsétált. Hibátlan a kiszolgálás és még a pénzváltóban is kíséretet kaptunk, aki átszámolta a pénzt ,nehogy bármiféle bosszúság érjen minket. Ez is korrekt! A szobán tökéletes, vagyis szobáink, mert a versenyzőknek jár a külön egyágyas szoba, hogy teljes mértékbe kipihentek legyenek a verseny rajtjára.

A versenyzőink átvették a Citroen Trophys tűzálló ruháikat majd irány a tréning. Nem lacafacázva szaladtak minden gyorson egyet, én pedig elindultam felderíteni a környéket, ami mint megállapíthattam kifejezetten SZÉP. Korrektek az emberek, bár a közlekedés az csapnivaló. Nem ritka a 6, azaz hatsávos út sem és mindent meg lehet kapni, amit Magyarországon! Sőt! Estére egy laza csorba leves, – tudom ajánlani mindenkinek, aki még nem próbálta- majd pihenő a hosszúnak nem mondható, de ahogy azt Spici jól meg megfogalmazta: a „soká” út után.

Csütörtök reggel elég borongós napra ébredtünk, de a fiúk elkezdték a mai napi tréninget, ahol én is végigmentem. Hogy is mondjam?  Jók a pályák. Sehol egy gödör, egy úthiba. Majdcsak autópálya minőség, de mégis igazi rallye pályák. Az egyik gyorson – ami oda vissza lesz -18 darab visszafordító kanyar van egymás után. Igazi rallye paradicsom! Na meg sí paradicsom is, mert azok mellett megy a gyors, ahol még foltokban hó is van! A kis falvakban azért érezhető a borzalmas nagy szegénység. Majdhogynem nyomor, de a nagyvárosokban levő taxik száma már nem ezt sejteti. Rengetegen beszélnek magyarul, de ha nem is magyarul akkor is el lehet beszélgetni elég sok mindenkivel angolul. Rohanás, kapkodás nincs, mindenki nyugodt és teszi a dolgát. Mára ennyit.  Majd ha tudom, folytatom holnap amikor is gépátvétel, shakedown, superspecial. Üdv Mindenkinek! Soós Szabi.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!