Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Archive for the ‘RIPORTOK’ Category

Ruszkai Attila: A második hely is sokat hozott a konyhánkra

csütörtök, október 22nd, 2020

Ruszkai Attila és Bodnár Attila szenzációs tempót diktált a Vértes Rallye első körében, vezettek is a P13-as kategóriában, de egy technikai hiba némileg lelassította a párost. Ennek ellenére mégis teljesítették a tervüket, sok ponttal zárták a móri futamot, amikkel az élre álltak az éves értékelésben, a géposztályukban. Ruszkai Attilával beszélgettünk. Tovább…

Berta József: Addig megyünk, amíg nem nyerünk

szerda, október 21st, 2020

Berta József és Losonczi Csaba sok pontért utazott el a Vértes Rallye-ra, Mórra, ám hiába tettek meg mindent annak érdekében, hogy minimalizálják a műszaki problémák lehetőségét, a technika kisördöge mégis megtalálta a rést a pajzson és már az első szakaszon megállította a legjobb helyek egyikére vágyó hondás párost. Berta Józseffel beszélgettünk. Tovább…

Péter Pál: Idegenben is jó eredménnyel zárhattunk volna

szerda, október 21st, 2020

Péter Palkó soha nem vétett még olyan hibát a pályafutása során, mint, amit Nagyvelegen elkövetett. Szerencsére olcsón megúszták a kalandot, így Varga Kristóffal együtt teljes erőbedobással készülhetnek az 1. Pálháza Rallye-ra, ahol mindenképpen szeretnék kiköszörülni a Vértes Rallye-n elszenvedett csorbát. Péter Pállal beszélgettünk. Tovább…

Kerekes László: Nagyszerű…

szerda, október 21st, 2020

Zúzoo és Zúzoocska számára küzdelmekkel és váratlan helyzetekkel teli volt a Vértes Rallye, de az apa-lánya páros összességében jól döntött, amikor a vacakoló váltó ellenére sem adta le a verseny elején a menetlevelét, hanem próbálkozott, és elvitte a célig az Opel Astra OPC-jét. A megszerzett négy pontjukkal továbbra is stabilan őrzik az ezüstérmes pozíciójukat és megvan az esélyük, hogy kupát érő helyen zárhassák a 2020-ban, az éves értékelést. Kerekes Lászlóval beszélgettünk. Tovább…

Várnai Dávid: Visszataláltunk önmagunkhoz

szerda, október 21st, 2020

Várnai Dávid és Szabó Tomi a döcögős évkezdet után a Vértes Rallye-n végre újra magára talált, hazai környezetben a végeredmény is szenzációs lehetett volna, ha a pályabejáráson nem gyűjtenek be egy gyorshajtásért tetemes hátrányt. Dávidék azonban egyáltalán nem szomorúak, így is jól szerepeltek Móron, és várják a folytatást, mert rájuk már csak egyetlen futam vár az évben, de az tényleg a szívük csücske, óriási elánnal készülnek a fiúk a Mikulás Rallye-ra. Várnai Dáviddal beszélgettünk. Tovább…

Orosz Zsolt: 120%-on kellett teljesítenünk

szerda, október 21st, 2020

Orosz Zsolt és Tóth Norbert Dániel pályafutása eddigi leghosszabb versenyére készült a Vértes Rallye-n, ahol nem csak a sok kilométer, hanem a Rally2 Bajnokság egyéb kihívásaival, és követelményével is meg kellett ismerkedniük. Az akadályt ügyesen vette a páros, de az utolsó, nagyvelegi gyorsaságin kibabrált velük a technika ördöge, mindössze néhány kilométer választotta el a ladás duót attól, hogy életük első Rally2-es futamát ők is a célban fejezzék be. Orosz Zsolttal beszélgettünk. Tovább…

Ivony Csaba – Kiss Norbert: Amikor az adrenalintól nem tudsz gondolkozni

kedd, október 20th, 2020

Ivony Csaba és Kiss Norbert ismét pontokat szeretett volna gyűjteni a Vértes Rallye-n. Idén ez először nem jött össze nekik. Szomorúak, mérgesek vagy csalódottak voltak a kiesést követően? Erről kérdeztem a pilótát, Ivony Csabát. Tovább…

Bucsi József: Régen vártunk erre a pillanatra

kedd, október 20th, 2020

Bucsi József és Kiss Szilveszter Péter a korábbi versenyeken sokat küzdött a Lada VFTS-ével, de úgy látszik, hogy végre kezd tényleg összeállni a kocsijuk, ugyanis a Vértes Rallye-n, még ha hibás váltóval is, de ők is sikeresen átgurultak a céldobogón. Bucsi Józseffel beszélgettünk. Tovább…

Bartha Nándor: A fék nem játék

kedd, október 20th, 2020

Bartha Nándi és Karetka-Ülkei Réka a 2020-as futamokon keményen megküzdött a Peugeot 206-osával, de valahogy mindig át tudtak gurulni a versenyek céldobogóján, és még kupákat is sikerült gyűjteniük. A Vértes Rallye-n viszont elhagyta őket a szerencse és a fékhatás, utóbbi egyúttal a versenyük végét is jelentette. Bartha Nándorral beszélgettünk. Tovább…

Krampek Nándor: Nekünk nem volt gondunk az eső miatt

kedd, október 20th, 2020

Krampek Nándi és Krampek Viki számára csak annyi volt a lényeg a Vértes Rallye-n, hogy egy hosszú, közös versenyzés nélkül eltelt időszak után újra összerázódjanak a kocsiban. Ez olyan jól sikerült a budapesti, ladás testvérpárnak, hogy az egyedi rajtengedélyes, Rally3-as párosok mezőnyében még kishíján egy serleget is szereztek a móri futamon. Krampek Nándorral beszélgettünk. Tovább…